top of page

Töredékek

  • Szerző képe: Csaba Livják
    Csaba Livják
  • 2021. dec. 24.
  • 2 perc olvasás

Frissítve: 2021. dec. 25.

1825

TÁRCA - Négy év a sárospataki ev. ref. egyház történetéből.


1825. ápril 17-ikén tartott gyűlésében a főkúrator indítványára elhatározta, hogy az iskolaépületet annyira kibővíti, hogy a fiú és leány gyermekek egymástól elkülönítve külön tanteremben taníttassanak...


Ugyanezen a gyűlésen határozta el a consistorium, hogy „a kerítésben a kovács-utca felől egy kis épület (az, a melyben jelenleg a halottas kocsi áll), melyben a koporsók a holt testekkel annak idejében zár alatt lehessenek, kőből építtessék és a templom tetejétől felmaradott paladarabokkal fedessék be.


Elhatározta azt is, hogy „azon puszta szántó föld, mely a Ns Ekklesiának a papsor erőszakos elfoglalása emlékezetére a Superintendentiától által adatott, deszkakerítéssel vétessék körűi, a végett, hogy jövendőben a Tiszt. Praedicator és Curator urak szénájok nem a parochialis háznál, hanem ezen kertben tartassanak.“


Ez a darab kis föld volt az, melyet az egyház később Nsgos. Királyi Kamarás Vajai Vay Ábrahámnak adott el, a melyen jelenleg a Vay kastély vagy úgynevezett fellegvár áll.

Minthogy pedig mindezen építkezések sok pénzbe kerültek, mindazok, a kik még adósságaikat intereseikkel együtt be nem fizették, a pontos fizetésre újra felszóllíttassanak, még pedig fiscal s Láczai Sz. Dániel és a főkurator által.



1947. június 22

Zempléni Kisújság, - 26. szám:



1956. november 01

Reformátusok Lapja, - 19. szám

“. . . Sárospataki otthonában láttam először; ott, ahol valamikor olyan áhitatos lelkesedéssel kerestem Lorántffy Zsuzsanna áldott életének a nyomait. Megilletődve léptem be a Fellegvár udvarába. Magas, fiatal férfi szaladt lefelé a csigalépcsőn; utána — nehézkes lépésekkel — az első gyermeket váró anyák óvatosságával ifjú asszony jött felém. Rám borult, megölelt. Akkor hallottam nevét először igy: Haranginé Juhász Antónia. Csodálatos érzés ölelt körül, váratlanul ajándék hullott elém: embereket találtam a legprózaibb anyagiak keresése közben. Akkori nagy kincsért, napraforgó olajért mentem Patakra.







Feladat és mű • Sárospatak és öröksége



1906

A Mudrány építése


  • Protestáns egyházi és iskolai lapok – 49. évfolyam – 1906.1906-06-24 / 26. szám



1927

Úri kaszinó ?


Forrás: Magyar Jövő, 1927. november-december (9. évfolyam, 248-297. szám


 
 
 

Hozzászólások


bottom of page